UB-ra készülünk 11.rész: Az utolsó bejelentkezés

Közeledik a nagy nap. Amikor e sorokat írom, kevesebb, mint egy hét van hátra, de egyelőre nem izgulok. Beszereztem szinte mindent, ami kellhet majd. Az időjáráson meg úgysem változtathatunk. 

Egy hete volt az utolsó hosszú edzésem, amitől nagyon tartottam. A kedvem megcsappant kissé, és fáradtnak is éreztem magam. 3,5 óra viszonylag tempós futás várt rám, neki is indultam… és fejre is álltam. Az előírt sebességet megközelíteni sem tudtam, és fél óra után bele kellett gyalogolnom! Küzdöttem egészen a 10. kilométerig… majd megálltam és hazamentem.

Úgy éreztem, hogy a meleg és a tűző nap fogott ki rajtam, de azért aggasztott az egész, mint egy rossz előjel. Írtam Gabinak és Nórinak is, hogy „most mi legyen?”. Gabi javasolta, hogy ha van rá lehetőségem, akkor engedjem el ezt a napot, és próbáljam meg pár napon belül újra. Nóri szerint is értelmetlen kínoznom magam, talán még valami betegség is bujkálhat bennem. Szerencsére a férjem pozitív maradt, és másnap is segített (értsd: eltöltött ismét fél napot a két aktív kisgyerekünkkel, akik épp bunyós időszakukat élik, így állandó odafigyelést és türelmet igényelnek :D), hogy kimenjek edzeni.

A második nekifutás hibátlanul sikerült. Ugyanúgy délben jutottam ki, mint előző nap, ugyanúgy forróság volt, de valahogy mégis jól ment. Teljesítettem az előírtakat. Vidáman üzentem utána Gabinak és Nórinak is, hogy „megcsináltam!” 🙂

Mindenféle időjárásra felkészülök, így sokféle ruhát készítettem máris össze. Ha meleg lesz, akkor az biztosan sokat kivesz belőlem. Nehezen viselem a nyarat. Sőt! Mindent, ami 16 foknál melegebb. Ha kánikula lesz, akkor jegeléssel próbálom majd ellensúlyozni. A karszár ebben jó segítség: nappal, a melegben jég tárolására kiválóan alkalmas (míg éjszaka a hűvösebb időben melegen tart). Bepakolok végtelen mennyiségű váltóruhát, télit és nyárit egyaránt. Az autóban elfér.

Ha esős idő lesz, akkor egyetlen dolog okozhat extra kellemetlenséget: a talp felázása. Tapasztalatom szerint a ruhák mindenképp átáznak idővel, így különösebben nem érdemes küzdeni ellene. Ugyanez igaz a cipőre is. A talp viszont nagyon tud fájni, ha felhólyagosodik vagy kidörzsölődik. Ez ellen kiválóan alkalmas a vazelin. Be kell kenni vele a lábfejet, és vízzáró réteget biztosít. Nekem az Ultra-Tisza tó 111 kilométerén ez bevált, így biztos, hogy alkalmazni fogom az UB-n is, ha kell!

A taktika 

A verseny nagyjából 32 óráján a férjem, Zsolti fog kísérni. Autós kísérő lesz, ami annyit jelent, hogy eleinte 10-20 kilométerenként találkozunk, viszont soha nem távolodik el tőlem nagyon, hogy ha szükségem van valamire váratlanul, akkor kéznél legyen. Ilyen lehet például egy vízhólyag, vagy egy hányás-hasmenés, amiknek a kezeléséhez nála lesz eszköztár.

Vele már átbeszéltem mindent: elsősorban azokat a fontos dolgokat, amikre az edzőm is felhívta a figyelmet. Ilyenek például, hogy pontosan tudja a tervezett tempómat, részletesen ismerje a frissítési tervemet, hiszen ő fog „kiszolgálni” ebben a 1,5 napban.

Fontos, hogy mindketten az eszünkbe véssük: nincs megállás!

32 óra áll rendelkezésre 221 kilométer megtételére. Mivel én lassú futó vagyok, ezért minden perc számít. Ha megállnék enni, masszíroztatni vagy pihenni, akkor azzal annyi időt vesztenék, hogy utána olyan tempót kellene futnom, amire én képtelen vagyok. Ezért például evés közben is haladnom kell. Ez az „űrhajós kaják” esetében még egyszerű. Kocogás közben leküldeni egy zselét vagy pár falat energia szeletet, nem olyan nagy kihívás. Viszont a négy óránkénti meleg ételnél már izgalmasabb lesz. Várhatóan úgy fog kinézni, hogy Zsolti a megbeszélt helyen átadja a dobozba kimért és felaprított tésztát (vagy rizst, vagy krumplit), amit én gyalogló tempóban haladva megeszek, miközben ő vagy gyalogol mellettem, vagy egy kilométer múlva újra vár a pálya mellett és átveszi a szemetemet. Nap végén, sötétedés előtt tervezek minimális pihenőt, amikor átveszem a melegebb ruhákat, illetve magamhoz veszem a fejlámpát és a láthatósági mellényt. Nem lesz idő a vacakolásra, pontosan elő kell mindent készíteni, és a lehető legrövidebb idő alatt továbbállni. Éjszaka várhatóan nagyobb szükség lesz a mentális szupportra. 10-12 órányi futás után már könnyű a fókuszvesztés. Gabi szerint a hajnali órák a legnehezebbek, ilyenkor a legkönnyebb szem elől téveszteni a célt, és kiállni, mondván, hogy „mit keresek én itt? Nekem ehhez semmi kedvem!”. Ha ez a pont eljön nálam, akkor Zsolti feladata lesz tovább küldeni a pályán.

Két érdekes és fontos dolog fogott még meg abból, amit Gabi mondott nekem a verseny előtti beszélgetésünkön. Az egyik, hogy nem szabad megijedni akkor sem, ha korán jelentkeznek az első problémák. Bár ez egy hosszú verseny, de nem szabályszerű, hogy mondjuk féltávtól lesz bajom. Előfordulhat, hogy már a 30. kilométernél fáradtnak érzem magam, ami ijesztő lehet akkor, amikor még 190 kilométer van előttem. És ebből adódik a másik fontos pont, ami az előbbinek a pozitív tükörképe: minden problémamentes kilométer ajándék. 🙂

A dietetikus szemével 

 

Nem kis fejtörést okozott összerakni a frissítési tervet egy ennyire hosszú teljesítésre, hiszen több, mint 30 óra futásról van szó. A test állandó, megfeszített munkában van, brutális mennyiségű energiával kell(ene) ellátni: Andi esetében a mérések alapján óránként 400 kcal és 30-60 g CHbevitelére van szüksége! 

Ezt a feltételt kielégíteni nem is igazán lehet (eleve a gyomor befogadóképessége is véges), ezért arra törekszünk, hogy az elején nyomjuk meg igazán a bevitelt (óránként 50-60 g CH), ahol Andi még biztosan tud enni – és a táv második felétől már inkább pépes vagy folyékony frissítőkben gondolkozunk. Ezenkívül nagyon-nagyon fontos, hogy legyen meg a megfelelő töltés a verseny előtti napokban – azaz már most! – és utána, a regenerációs időszakban is. Mostantól már többet kell enni egy nap: duplázni a tízórait, uzsonnát. Kiemelten fontos lesz a péntek esti vacsora, utóvacsora és a verseny napján a reggeli. Mindegyiknél szempont, hogy dominánsan szénhidrátot tartalmazzon, de kevés rostot, zsiradékot és legyen benne sovány fehérje. 

A frissítés változatosnak mondható, igyekeztünk úgy összeállítani a szénhidrát-adagokat, hogy azok többféléből álljanak. Ezért itt lesz sok minden (szigorúan már letesztelve, kipróbálva): a bekevert iso-k, energiaszeletek és gélek mellett toast kis darabokra vágva, gyümölcslé, húsleves tésztával, illetve főétel burgonyás, rizses és tésztás változatban, kis adagokra porciózva. 

A nagy meleg miatt fokozottan fennáll a dehidratáció rizikója, ezért 15-20 percenként akár 3 deci folyadékot is meg kellhet inni, és 1-2 óránként szükség lesz sótablettára. Andinak azt javasoltam, hogy mindig a bekevert iso italával kezdjen, mert ha valamiért akadozik a frissítés, akkor legalább az energia és szénhidrát belejusson a szervezetébe a folyadékkal együtt. 

 

Hosszan futni… igen, fárasztó 

Az elmúlt hetekben beszélgettem olyan emberekkel, akik soha nem hallottak még az ultrafutásról. Érdekes kérdések kerültek elő: van-e pihenő, megállsz-e aludni? mire gondolsz futás közben? nem unod-e? elfáradsz-e? eszel-e közben? 

Nos, a pihenő- és alvásmentes témakört kimerítettem fent. Hogy fárasztó-e? Igen, nagyon. Igazán hosszan futni fárasztó. De mégis kerek: van a cél, a terv, van felkészülés, és van a verseny. A verseny önmagában is egy kerek történet: az eleje, amikor elkezded, és érzed, hogy eljött a nap, amire készültél hónapok, vagy akár évek óta. A közepe, amikor fáradsz, amikor problémáid merülnek fel, amikor megoldásokat keresel. A mélypont, ami szinte mindig eljön. Amikor már magad sem érted, hogy mi visz még tovább, mert fáradtnak érzed minden porcikádat, de még a lelkedet is. És amikor közeleg a vége, amikor már húz a cél. Az eufória, vagy az üresség a célban. Mikor mi. És hogy mire gondolok futás közben? Mindenre. Edzés közben mindenre, csak a futásra nem. Verseny közben viszont a futásra, a frissítésre, a tempóra, a számokra. Nem tűnik bonyolultnak, de pár óra futás után már kihívás észben tartani, hogy az adott órában mennyi kalóriát vittem be, hogy állok a szintidőhöz képest, hány kilométer van még a következő frissítő pontig.

Az utolsó pár napban nagyon szeretnék pihenni egy nagyot. Mivel az éjszakák a gyerekek miatt még mindig aktívak (2-3 alkalommal felébred a kisebbik fiam, így hetente csak egyszer sikerül egyben 8 órát aludnom: amikor a szüleimnél töltik az éjszakát),

ezért nálam a fáradtság az egyik legnagyobb ellenség.

Próbáltam a munkám egy részét előre megcsinálni, de ez sajnos nem sikerült, így nem veszek ki szabadságot a verseny előtti napokra. Remélem legalább egy nyugis délután összejön, amikor a férjem elviszi itthonról a fiúkat, és tudok szundizni pár órát. Ha mégse, akkor abban bízom, hogy a szervezetem az elmúlt 4-5 évben már hozzászokott az alvás megvonáshoz, és nem okoz neki problémát. 🙂

iratkozz fel a hírlevelünkre, ha szereted az írásainkat

ezek is érdekelhetnek

Szoptató anya döntötte meg a 268 mérföldes Montane Spine Race rekordját

Az erősítés a legjobb anti-aging fegyver