UB-RA KÉSZÜLÜNK 2.rész: Gerincbetegségtől az Ultrabalatonig

Gyerekként a gerincbetegségem miatt fél évet gipszágyban töltöttem és bizonyos sportágaktól eltiltottak. Ide tartozott a futás is. Sok évig nem futottam. Sőt! Az agyam valószínűleg úgy védett a frusztrációtól, hogy meggyőztem magam arról, hogy nem is szeretek futni.

Aztán elkezdtem túrázni, jöttek a hosszú távok és jöttek a hegyek. Évek múlva több szempontból is a feje tetejére állt az életem. Jó mély szakadékba zuhantam és szétestem apró darabokra…

Breyer Helga doktornő

Kellett valami, ami egyszerre stresszoldó és egyszerre harmonizáló – inspiráló! Kellett valami, ami bárhol a világban könnyen kivitelezhető. Így történt, hogy egyszer, amikor Abával, a világtekergő – örökmozgó pumival mászkáltunk, elkezdtem futkosni.

Először csak hátszéllel, lejtőn lefelé. Aztán sík terepen. Aztán már felfelé is. És ha figyeltem, nem fájt a hátam.

Elkapott a hév, és ahogy növekedtek a távok, rájöttem, már nem vagyok húsz éves. Kell nyújtani, kell hengerezni és szükségem van külső segítségre. Ekkor kértem meg Gaál Attilát a Stability Workout  elismert szakmai vezetőjét, hogy gondoljuk újra a mozgásomat. Előkerült az instabil deszka, a bosu, az aqua bag, a különféle funkcionális eszközök és folyamatos brainstorming, amivel Attila újratervezte a futómozgásomat.

Már nem fáj a gerince

Később belépett a képbe Staub Ferenc fitness-testépítő – és nem mellesleg funkcionális és bootcamp –  sportedző, aki a funkcionális edzések és a lépcsőfutások mestere. A segítségével kerültek vörös rostok az izomzatomba, amitől időnként azt érzem, olyan tolóerő van a lábamban, hogy úszom a levegőben.

Jelentem: nem fáj a gerincem. Mert a szakemberek segítségével olyan izomfűzőt és technikát kaptam, ami védi azt. Reális célom lett lefutni az UB-t trióban és minden percét élvezni! Kikászálódva a gödörből. Fájdalommentesen. Szabadon.

Helga, a maximalista – az edző szemszögéből 

Helgával pár hónapja dolgozunk együtt, mint edző és tanítvány, de korábban orvosi minőségében ismertem meg, és azt kell mondanom, hogy pont olyan maximalista a futásban is, mint a rendelőben.

Az első konzultáció alkalmával elmondtam a tudnivalókat, elmondtam, hogy milyen visszajelzéseket várok tőle a letelt edzéshetek után. Normális esetben az első pár hétben gyakrabban beszélünk a tanítványokkal, mindig kicsit igazítunk a terven, folyamatosan monitorozzuk a teljesítményt, nehogy túl kevés, vagy épp túl sok edzésmunkát írjak ki.

Na de Helga korántsem normális eset. Helga annyit csinál, ami ki van írva. Nem számít, hogy esik vagy fúj, nem számít, hogy aznap már ledolgozott 12 órát, nem számít, hogy milyenek a körülmények, ő mindenképp teljesíti a penzumot. Maximalista emberként a nehézségekről nem beszél, a heti beszámolókban a száraz adatok mellé odakanyarítja, hogy megcsináltam vagy elvégeztem.

Ez amennyire egyszerűnek tűnik, valójában egy csapdahelyzet. Egy idő után a futó valós állapota és az edző elképzelése az állapotáról már nem egyezik meg.

 

Egy beszámolóban pár szóval írta, hogy valamelyik izma egy kicsit fáj, de nem túl zavaró. Ez tőle egy segélykiáltással ért fel, így azonnal korrigáltam a tervet: rendkívüli pihenőhetet tartottunk, ami szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy minden helyreálljon, és folytatni lehessen a munkát.Nagy felkiáltójel volt ez számomra: egy maximalista, szűkszavú futót sokkal jobban monitorozni kell, az adatok elemzése nem elegendő az edzésterv készítéséhez.

Írták: dr.Breyer Helga és Barát Gabriella 

oszd meg ismerőseiddel, ha tetszett

iratkozz fel a hírlevelünkre, ha szereted az írásainkat