UB-RA KÉSZÜLÜNK 1.RÉSZ: 3 nő, 3 eset

Nézem a rólunk készült közös fotót, és először azt veszem észre, hogy mindannyiunknak pink Asics cipője van. Mintha összeöltöztünk volna. Pedig ez teljesen véletlen volt.

Mi derül ki ebből? Túlzottan nem érdemes belemenni a következtetésekbe, de az biztos, hogy mind a hárman szeretjük a pinket. Ez is a harmincadik évet maguk mögött hagyott, érett nők jellemzője: nem akarnak ők már kamaszkort idéző hivalkodó-komor színekkel bajlódni, hiszen az öregít. Ők már pontosan tudják, hogy jól áll nekik a pink és a többi, merészebb szín! Vállalják magukat.

Mi köti még össze ezt a három nőt? Futnak. Az életük többnyire agyon van pakolva teendőkkel. Ezért is futnak. Sokat, hogy bírják a terhelést. Olyan sokat, hogy most már a Balatont akarják körbefutni. Feszegetik a határaikat. Állandóan.

De mégiscsak háromféle esetről beszélünk, mert a motiváció és a háttérsztori teljesen más.

 

Breyer Helga doktornő – a továbbiakban nevezzük csak Helgának – például nem is szeret futni igazán. De a Sportkontrollban gyakran futókkal találja szembe magát, s egyre több alkalommal kérnek tőle tanácsot a töltést és a frissítést illetően. Hiszen ő a sport táplálkozástudományi része felé orientálódott az utóbbi időben. Nos, lehet tanácsot adni ultrafutóknak tisztán elméleti alapon is, de mégiscsak a gyakorlat teszi a mestert… Többek között szakmai kihívásból is kezdett el futni, a személyes céljai mellett.  Ezt az UB teljesítést is ő találta ki. Gyanítom, ezzel is akart motivált maradni 🙂

A lényeg: egy-két éve húzott futócipőt, és mindössze fél éve edz rendszeresen, előírt terv szerint. 10-15 km-es távokat érez most komfortosnak. De eszméletlenül kitartó és a teste hozzá van szokva a sportterheléshez. Az Ultrabalatont harmadmagával vállalta. Addig viszont még túl kell esnie a felkészülésen, ami valószínűleg nehezebb dió neki, mint maga a 2 napos verseny!

Ugyanis rengeteget dolgozik, a futások beillesztése az egyéb edzései (mert olyan is van neki) és otthoni kötelességei mellé nagy kihívást jelent, de zokszó nélkül megcsinál mindent.  Céltudatosan, fogait összeszorítva.

 

A másik szélen ott van Palyik Andrea – továbbiakban Andi – aki viszont Helgának e téren gyökeres ellentéte.  Ha Helga „észből” fut, akkor ő szívből. Soha nem is akart másért futni, csakis azért, mert neki szerelme ez a mozgásforma. Éppen ezért számára nem feladat maga az edzés vagy a verseny, hanem lehetőség arra, hogy azt csinálja, amit szeret. S vigyázni kell, mert ha ez elkezd feladatos jellegűvé válni, akkor ő kedveszegett lesz: szabadságra vágyik.

Szokták mondani, hogy ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor nem ismersz határokat – nos, ő ezt bizonyítja be. Mivel úgy fut, hogy ő azt élvezze, képes a világ végéig is elfutni –  neki a maraton is rövid szokott lenni mostanság… Elképesztő türelemről, monotonitástűrésről és kitartásról tanúságot téve, építette fel a vállalt távolságait az elmúlt 10-15 évben. Nem a tempóra, nem a helyezésre hajtott sosem, csakis arra, hogy a kitűzött távot teljesítse, s eközben élvezze. Most már ott tart, hogy a Balatont – azaz 220 km-t! – egyedül akarja körbefutni. Az ember hüledezve nézi ezt a vékony, mosolygós, szerény kis nőt, kétgyerekes családanyát: ez komoly? És igen, a szeme kékjében ott a makacs elhatározás. Komoly.

S végül itt vagyok én, a képen középen. Középen, mert a blog ötlete az én fejemből pattant ki – egyyrészt; másrészt „futószemélyiségben” a két nő elegye lehetek. A futásra 7 éve kaptam rá. Mivel az elmúlt évtizedben mindig volt kisgyerekem, és mellette dolgoztam: ez a nagy szabadságfaktorú edzésforma adta magát, hogy ezzel tartsam karban a testemet és a lelkemet. Tehát ez egy régi szerelem, azonban Helgához hasonlóan, én is hajlamos vagyok észből-izomból teljesíteni.

Mivel nem rendelkezem sem klasszikus futóalkattal, sem kiemelkedő adottságokkal: edzői iránymutatás kell nekem ahhoz, hogy 2 órán belüli félmaratont ki tudjak magamból préselni. Futottam számtalan fm-t, több 30-ast, maratont; már csak egy ultra hiányzik a repertoárból, amitől legalább annyira tartok, mint amennyire kíváncsi vagyok rá. Bele fogok kóstolni a feelingjébe az Ultrabalatonon, Helga társaként, előtte azonban vár rám egy maratoni edzőverseny. Ahhoz képest, hogy a harmadik gyerekem születése után vissza akartam venni a távokból, jól belecsöppentem, mondhatni. A szám sarkában félmosoly: mi lesz ebből?

A figyelmes olvasó most visszakérdez: na és, ki a trió harmadik tagja, ha Andi egyéniben teljesít? Ott van mindannyiunk mögött: Barát Gabriellának hívják! Ő mindannyiunk edzője több-kevesebb ideje, aki távolról, egyénre szabott online konzultációk formájában segíti a felkészülésünket. Velünk lesz az UB-n tehát, aktív résztvevőként – azonban itt, a blogban edzői minőségben fog olykor megszólalni. Lesz mondanivalója, az biztos.

Miről fogunk mi írni? Az Ultrabalatonhoz vezető út önmagában is izgalmas lehet: sokan szeretnek kukucskálni, hogy a futók hogyan is készülnek fel. De legyünk őszinték: futóblogot manapság már nagyon sokan vezetnek, nálunk sokkal tehetségesebb amatőr versenyzők tudatos edzésmunkájáról lehet olvasni. Mi mást akarunk megmutatni!

Adott három nő: egyikünknek sem a sport áll a figyelme középpontjában, hiszen multifunkcionális jelleggel ketyegünk. Ebben az élethelyzetben kell beleerőltetni heti 7-9 órányi edzést a mindennapjainkba; és a testünket fel kell készíteni a megpróbáltatásra. A futásos feladatokat – amiket Gabi előír – elvégezzük. Nyilván. No de, mi van a többi összetevővel? A szellemi fókusszal, a kajálásunkkal, a tápkiegészítőkkel, a verseny előtti-alatti-utáni töltéssel, a sérülések megelőzésével, a kiegészítő mozgásformákkal? Ekkora távnál nem babra megy a játék: mivel az időnk nagyon kevés, a feladat meg sok, észnél kell lenni. Szerencsére a Sportkontroll erről szól: megmutatjuk, hogyan lehet kihozni magunkból a legtöbbet.

Írta: Sári Nóra 

 

iratkozz fel a hírlevelünkre, ha szereted az írásainkat

ezek is érdekelhetnek

UB-ra készülünk 12.rész: Célba értünk

UB-ra készülünk 11.rész: Az utolsó bejelentkezés